Új módszerrel vadásznak a rendőrök a vezetés közben mobilozó autósokra

Bevetik a mesterséges intelligenciát, bár az autós leleményességgel még ez sem tud lépést tartani.

A magyar statisztika nem tartja számon, de azt tudjuk, hogy az USA útjain a halálos balesetek 9 százalékában játszik szerepet, hogy a sofőr a telefonjára figyel. A közúti ellenőrzéseknél nálunk is kiemelt szempont a kézben tartott mobilozás kiszűrése, de a mesterséges intelligencia segítségével a sebességmérő kamerák is részt vehetnek a biztonsági övvel és a mobiltelefonnal kapcsolatos szabálytalanságok felderítésében – írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu.

Nagy-Britanniában Devon és Cornwall egyik legforgalmasabb útján próbálták ki az útbiztonsági kamerák új generációját. A technológia csaknem 300, mobiltelefont használó vagy biztonsági övet be nem kapcsoló járművezetőt észlelt az üzemeltetés első három napjában. Ez volt az első alkalom, hogy ezt a rendszert alkalmazzák az Egyesült Királyságban.

Németországban egy sofőrt a rendőrök egy közúti ellenőrzés során mobiltelefonáláson kaptak. A tanúk vallomása szerint a sofőr okostelefonját a bal füléhez tartotta, és belebeszélt. Amikor észrevette a rendőröket, a férfi azonnal letette a mobiltelefont, de mobiltelefonos szabálysértés miatt mégis pénzbírságot kapott. A sofőr azonban fellebbezett a bírság ellen. Tagadta a szabálysértést, és azt állította, hogy egy sötétszürke textilbe csomagolt jégakkut tartott az arcához, mert fájt a foga. A hűtő eszközt bemutatta a bíróságon, de ennek ellenére elutasították a fellebbezését.

Ma már számos eszköz áll rendelkezésére az autósoknak, ha vezetés közben szabályosan szeretnének telefonálni, de kézben tartott telefon másik, talán még veszélyesebb funkciója, ha nem a hangszórót hallgatjuk, hanem a képernyőt nézzük. A szöveg olvasásnál talán a szövegírás még veszélyesebb, mert hosszabb időre és intenzívebben veszi igénybe a sofőr figyelmét.

Szöveg és fotó forrása: http://infostart.hu