Újabb város kapcsolódott a gyorsforgalmi hálózathoz
Már használható a Kaposvárt az M7-essel összekötő 67-es út utolsó szakasza – mutatott rá Facebook-oldalán Dömötör Csaba.
A Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta: ezzel a fejlesztéssel már 21 megyei jogú város kapcsolódott be a hálózatba,
vagyis a magyarok több mint 90 százaléka érheti el fél órán belül valamelyik gyorsforgalmi utat.
Az útszakasz megépítésére a 2015-ben a kormánynak és Kaposvárnak a Modern városok programban kötött megállapodása adott lehetőséget.
– Már a gyorsforgalmiút-beruházás híre a Kaposvár iránti befektetői érdeklődés élénkülését eredményezte, a városnak azóta megtelt az egyik ipari parkja, és egy újabb nyitásáról döntöttek, a munkanélküliek száma pedig nyolc év alatt 3300-ról 1200-ra csökkent – hívta fel a figyelmet Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A településvezető a gyorsforgalmi út fontosságát érzékeltetve rámutatott,
az agglomerációból sokan jönnek tanulni és dolgozni a somogyi vármegyeszékhelyre, a városban munkát vállalók 54–56 százaléka nem Kaposváron él.
A beruházó korábbi tájékoztatása szerint a 67-es gyorsforgalmi út teljes hossza 46 kilométer, az építése mintegy 130 milliárd forintba került. Az útnak köszönhetően Kaposvárról személyautóval fél óra alatt érhető el az M7-es autópálya.
Az M67-es úton akár óránkénti 110 kilométeres sebességgel is lehet haladni, és egy akusztikus burkolatjel révén Mernyeszentmiklós és Mernye között a Republic zenekar ismert slágere csendül fel a Budapest irányából Kaposvár felé a külső sávban a 80 kilométer/óránkénti sebességgel haladóknak.
Szöveg és fotó forrása: http://magyarnemzet.hu