65 ezer forint kellett a sikeres műszakihoz
A gyanú szerint pénzért olyan járművek is átmehettek a műszaki és eredetiségvizsgálaton, amelyek egyébként nem feleltek volna meg a követelményeknek. A Pest vármegyei nyomozók egy álvásárlással buktatták le a vizsgaállomás vezetőjét.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján indult nyomozás egy vizsgaállomás vezetője ellen. A rendőrség gyanúja szerint a 35 éves B. Tamás kenőpénz ellenében olyan járműveket is átengedhetett a műszaki vizsgán, amelyek nem feleltek meg a közlekedésbiztonsági követelményeknek.
A nyomozók megvizsgálták többek között a cég működését, pénzügyi adatait, a munkatársak körét és a lebonyolított vizsgákat is. A rendelkezésre álló adatok alapján végül álvásárlással próbálták ellenőrizni a gyanút.
Egy fedett nyomozó olyan autóval jelentkezett műszaki vizsgára, amely közlekedésbiztonsági szempontból nem felelt meg az előírásoknak. A járművet a gyanú szerint előzetes átvizsgálás nélkül mégis átengedték, és sikeres műszaki vizsgálati bizonyítványt állítottak ki rá.
A vizsgaállomás vezetője ezért 65 ezer forintot kért a fedett nyomozótól.
A rendőrök augusztus 31-én otthonában elfogták a férfit, majd kutatást tartottak a lakásában és a vizsgaállomáson is. Az intézkedés során többek között 3 millió 215 ezer forintot, 3830 eurót, egy személygépkocsit és különböző dokumentumokat foglaltak le. Emellett csekély mennyiségű, kábítószergyanús anyag is előkerült.
B. Tamást gyanúsítottként hallgatták ki, és a rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekmény elkövetését beismerte. Az üzletszerűségre vonatkozóan azonban az ügyiratok megismerése előtt nem tett további vallomást.
A 35 éves férfit őrizetbe vették. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatja vele szemben az eljárást, a nyomozók pedig bűnügyi felügyeletének elrendelését indítványozták.
Szerző: Jeszenszki Gabriella
Forrás: https://police.hu









