Újabb üteméhez érkezik a 11-es főút felújítása Szentendrén

Augusztus 17-től két éjszakán keresztül aszfaltozás miatt félpályás lezárásra és jelzőőrös forgalomirányításra kell számítani.

A munkálatok a 11-es főút 18+183 és 18+699 kilométerszelvénye között, a Lidl kihajtó és az Altiszti Akadémia II. kapuja közötti szakaszon zajlanak.

Az aszfaltozás hétköznapokon 18:00 és reggel 6:00 között történik, ez idő alatt irányonként egy-egy forgalmi sáv marad használható. A Magyar Közút szerint emiatt torlódások is kialakulhatnak.

Napközben, 6:00 és 18:00 között a teljes útszakaszt visszaadják a forgalomnak.

Fontos változás a környéken: az aszfaltozás idején a Möller István utca, a Levendula utca, a Rózsa utca és a Rózsa köz lezárásra kerül, így ezekbe az utcákba sem behajtani, sem kihajtani nem lehet majd.

Az érintett ingatlanok gépjárművel történő megközelítése időszakos korlátozások mellett továbbra is biztosított lesz.

Az új aszfalt elkészülte után egy ideig burkolati jelek nélkül kell közlekedni, ezért a Magyar Közút fokozott figyelmet és a sebességkorlátozások betartását kéri.

Aki a 11-es főút ezen szakaszán közlekedik, indulás előtt érdemes számolnia a megnövekedett menetidővel és a várható torlódással.

Szerző: Jeszenszki Gabriella
Fotó: illusztráció
Forrás: Magyar Közút