Grillezésnek indult, rendőri akció lett belőle

Családtagokat is hívtak a kamionosok a németországi balhéba.

Nem mindennapi jelenetek játszódtak le szombat este a németországi Nettetal-Kaldenkirchenben. A Dahlweg környékén kamionsofőrök grilleztek, amikor egy szóváltásból komoly konfliktus alakult ki.

A Polizei Viersen hivatalos rendőrségi tájékoztatása szerint augusztus 8-án, szombaton este körülbelül 20 órakor két résztvevő között alakult ki vita. Az egyikük ezt követően telefonon értesítette hozzátartozóit, akik autóval a helyszínre érkeztek, és bekapcsolódtak a konfliktusba.

A helyzet gyorsan eszkalálódott: a rendőrség szerint legalább tíz ember vett részt a kialakult összetűzésben.

A balhéban három ember könnyebb sérüléseket szenvedett, őket mentővel szállították a környékbeli kórházakba. A helyzet megfékezéséhez több rendőri egységre is szükség volt.

Két gyanúsítottól – akik a rendőrség szerint alkohol befolyása alatt álltak – vérmintát is vettek a kapitányságon.

Az ügyben több emberrel szemben is eljárás indult testi sértés miatt. Négy esetben súlyosabb, veszélyes testi sértés gyanúja is felmerült.

A rendőrség jelenleg is vizsgálja, pontosan mi vezetett a konfliktushoz, illetve hogyan fajult el a kezdeti szóváltás.

A résztvevők nemzetiségéről a hivatalos rendőrségi közlemény nem tesz említést, ezért ezt találgatni nem érdemes.

Egy dolog azonban biztos: ami békés kamionos grillezésnek indult, abból végül olyan balhé kerekedett, amelyhez több rendőri járőrre és mentőkre is szükség volt. 

Szerző: Jeszenszki Gabriella
Fotó / forrás: Polizei Viersen