Kamiont cserélt, de a rakomány lebuktatta
Hiába próbált gyorsabban célba érni, végül a NAV rutinellenőrzésén bukott le az a kamionsofőr, akinek járművéből több száz doboz csempészcigaretta került elő az M5-ös autópályán.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópálya tengelysúlymérő állomásán állították meg a Törökországból Németország felé tartó kamiont. Az ellenőrzés során a jól ismert rejtekhelyeket is átvizsgálták, és nem is hiába.
A külső tárolórekeszben, valamint a műszerfal mögött összesen 336 doboz török zárjegyes cigarettát találtak, amelyek értéke csaknem egymillió forint.
A sofőr azt mondta, mindössze 30 doboz cigaretta az övé, a többihez nincs köze. Magyarázata szerint útközben kamiont cserélt egy kollégájával, hogy hamarabb megérkezzen Németországba, ezért nem tudta, mi lapul a jármű rejtekhelyein.
A történet azonban nem győzte meg a pénzügyőröket. A teljes cigarettaszállítmányt lefoglalták, az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás gyanúja miatt indult eljárás. A sofőr akár 1,3 millió forintos bírságra is számíthat.
A NAV arra is felhívja a figyelmet, hogy a dohánytermékek szállítására és behozatalára szigorú szabályok vonatkoznak. A pénzügyőrök az ország egész területén végeznek célzott mélységi ellenőrzéseket, és rendszeresen vizsgálják azokat a rejtekhelyeket, amelyeket a csempészek előszeretettel használnak.


Szerző: Jeszenszki Gabriella
Forrás: nav.gov.hu









