Drift az utcán, egykerekezés és illegálisan átalakított autók
A közlekedési szabályokat semmibe vevő autósokat és motorosokat, valamint az engedély nélkül átalakított járműveket is ellenőrizték a rendőrök Kaposváron.
A Somogy vármegyei rendőrök augusztus utolsó hetében koncentrált közlekedési akciót tartottak a városban. Az ellenőrzésekben drónok, motoros rendőrök és civil jellegű szolgálati autók is részt vettek.
Az intézkedésre azért is szükség volt, mert az utóbbi időszakban egyre több bejelentés érkezett olyan autósokról és motorosokról, akik indokolatlanul nagy zajt csaptak, illetve az utcákat és parkolókat gyakorlópályaként használták.
A rendőrök az akció során 36 szabálysértővel szemben intézkedtek. Akadtak közöttük olyanok is, akik szándékosan túlkormányzott állapotba hozták járművüket, vagyis közúton drifteltek. Egy motoros pedig egykerekezve közlekedett.
Az indokolatlan zajkeltés miatt is több jármű fennakadt az ellenőrzésen: nyolc illegálisan átalakított autó forgalmi engedélyét vonták be.
A rendőrség egyértelművé tette: az ellenőrzések célja nem az, hogy „leállítsák” az autósokat és motorosokat, hanem az, hogy megelőzzék a veszélyes közlekedési helyzeteket és az esetleges súlyos baleseteket.
Az ilyen akciókra a jövőben is számíthatnak a szabályokat szándékosan megszegő közlekedők.
Szerző: Jeszenszki Gabriella
Forrás: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság









