Gumi nélkül, felnin, részegen furikázott
Nem éppen hétvégi autózásra készültek azok, akiket a rendőrök ellenőriztek Szolnokon: péntek éjszakától szombatig komoly ellenőrzést tartottak a városban, amelynek során nemcsak a gyorshajtókra és az illegális gyorsulókra vadásztak, hanem az átalakított autókat is kiszűrték.
Péntek éjszaka rendőrautók lepték el a szolnoki Szandai rét környékét. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Szolnoki Rendőrkapitányság forgalom-ellenőrzői minden be- és kihajtó járművet ellenőriztek.
Az akció célja a közlekedésbiztonságot, a közrendet és a közbiztonságot veszélyeztető jogsértések megelőzése és felderítése volt. Kiemelt figyelmet fordítottak a gyorshajtókra és az illegális gyorsulási versenyek visszaszorítására is.
Az átalakított gépkocsik kiszűrésében a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési Hatóságának munkatársai is közreműködtek.
A java azonban szombatra maradt.
Egy huszonéves férfi például úgy közlekedett Szolnokon, hogy autóján már gumiabroncs sem volt: a felnin gurult, ráadásul ittasan. A rendőrök a helyszínen bevonták a jogosítványát, majd előállították a rendőrkapitányságra.
A hétvégi ellenőrzéssorozatnak összesen 13 engedély nélkül átalakított gépjármű akadt fenn a hálóján. Ezeknél a járművek forgalmi engedélyét is bevonták.
A rendőrök emellett sebességtúllépés és a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt közigazgatási bírságokat szabtak ki, míg tilos jelzésen áthaladás és más jogsértések miatt több helyszíni bírságot is kiszabtak.
Szerző: Jeszenszki Gabriella
Forrás: https://www.facebook.com/share/r/1DLUsqiPjw









