Hihetetlen, mivel közlekedett az autópályán!
Szinte hihetetlen állapotban közlekedett egy kamion a németországi A3-as autópályán, amikor a rendőrök megállították. A jármű pótkocsija szinte teljesen szétroncsolódott, több gumiabroncs sem felelt meg az előírásoknak, ráadásul a sofőrt egy újabb kellemetlen meglepetés is érte.
A délkelet-hesseni rendőrség szerda reggel, nem sokkal 6 óra után kapott bejelentést egy meghibásodott kamionról az Obertshausen csomópont közelében. A bejelentő szerint a pótkocsi ponyvája veszélyesen lógott.
A helyszínre érkező járőrök döbbenetes látványra érkeztek: a félpótkocsi felépítménye szinte teljesen megsemmisült. A hatóságok feltételezése szerint a sérülések egy korábban, Közép-Frankföldön történt közlekedési baleset következményei lehettek.
A történet azonban itt még nem ért véget. A sofőr az Obertshausen csomópontnál kifogyott az üzemanyagból is. Bár ismerőseitől segítséget kért, azok először dízel nélkül érkeztek a helyszínre, így végül egy közeli benzinkútról kellett üzemanyagot beszerezniük.
Az újratankolás sem oldotta meg azonnal a problémát: a motor először nem indult be, mert a szakemberek szerint a teljes üzemanyagrendszert légteleníteni kellett. A jármű végül csak közvetlenül az autópálya-kezelő kiérkezése előtt indult újra.
A kamiont ezt követően levitték az autópályáról, majd a rendőrség lefoglalta, hogy megakadályozza a további közlekedését. A részletes műszaki vizsgálat során további súlyos hibákat is feltártak, többek között a gumiabroncsok sem feleltek meg a közlekedési előírásoknak.
A sofőrre 600 eurós bírság vár, emellett a járművet várhatóan elszállítják, és csak a szükséges javítások elvégzése után térhet vissza a forgalomba.
Szerző: Jeszenszki Gabriella
Fotó: Délkelet-hesseni Rendőr-főkapitányság
Forrás: Délkelet-hesseni Rendőr-főkapitányság









