Ágytámla extrákkal
Meghökkentő „ágytámla-elemekre” bukkantak a pénzügyőrök az M1-es autópályán egy Bulgária és Belgium között közlekedő teherautó ellenőrzésekor.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a sztráda Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán állítottak meg egy bolgár furgont. A járműben két férfi – sofőr és útitársa – utazott, és bútorelemeket szállítottak.
A raktér átvizsgálásakor a gondosan rögzített, lapos bútorelemek első ránézésre teljesen hétköznapi szállítmánynak tűntek. Azonban a járőrök mégis úgy döntöttek, hogy az árut alaposabban is szemügyre veszik. Megérzésük telitalálat volt, ugyanis mind a 20 ágytámla török cigarettával volt kitömve.
Az 51 éves sofőr azt mondta, hogy nem tudott az ágytámlákba töltött „extrákról”.
Az egyenruhások összesen 5 100 doboz, különféle márkájú, török zárjegyes cigarettát foglaltak le, több mint 13 millió forint értékben. Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás; az elkövető közel húszmillió forint bírságra is számíthat.
Szöveg és fotó forrása: http://nav.gov.hu









