Bekeményítettek a hazai autópályákon

Másfél év alatt harmincnyolc közutasnak lett baja, de itt az ellenszer.

Sokáig kérték szépen az autósokat, hogy vigyázzanak a közutasok testi épségére, de az adatok alapján ez nem igazán érdekelte az embereket, mert 2000 óta szinte minden évben meghalt egy közutas munkavégzés közben, többen súlyos, akár maradandó sérüléseket is szenvedtek – adta hírül az Infostart

A portál azt írja, az úton zajló munkavégzésre figyelmeztető és sebességcsökkentésre utasító táblák, a terelő lámpák és nyilak, a sztrádák felett átívelő információs táblák jelzései nem használtak, és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) kampányai sem. Olyannyira nem, hogy  a 2022 szeptembere óta eltelt bő másfél évben már 38 baleset történt az általuk üzemeltetett utakon, ami azt jelenti, hogy kéthetente nagyjából egy munkásnak baja esett. 

A figyelmetlen autósok miatt tehát tavaly nyáron új megoldással álltak elő, kísérleti jelleggel kamerákat szereltek a járművekre, és lőn világosság, mert ezekhez az autókhoz közeledve a sofőrök lassítanak és óvatosabban haladnak el mellettük, mint korábban bármelyik másik járművük mellett.

Kamerás autóik közül augusztus óta eggyel sem történt semmi rendkívüli, ezért azóta egyre több ilyen autót állítanak forgalomba.