Megvan, mikor indul az M1-es, az M7-es és az M3-as autópálya bővítése
Tízéves útfejlesztési programot kezd meg a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) – erről is beszélt a cég vezérigazgatója a Világgazdaságnak.
Az MKIF 35 évre kapta meg a magyar államtól a gyorsforgalmi úthálózat jelentős részének üzemeltetését, fenntartását és bővítését.
Németh Tamás a lapunknak adott interjújában kitér a koncesszió költségeire, az útépítő vállalkozókra, az árazásra, a magyar autópályák minőségére, a profitvárakozásukra, valamint az M1-esen tavaly tavasszal bekövetkezett tömegbaleset körülményeire is.
Március 15-től országszerte folytatódnak a 2023-ban megkezdett útfelújítások.
Visszatérve önökre, milyen munkálatokat terveznek erre az évre?
Folytatjuk a tavaly megkezdett szintrehozást. Legalább akkora mértékben végzünk el munkáltokat, mint 2023-ban. Ennek látványos elemei az új aszfaltrétegek. Nagyjából harminc éve nem történt ilyen kiterjedt felújítás a hazai gyorsforgalmi úthálózaton: eddig 3,6 millió négyzetméteren cseréltük a régi, tönkrement burkolatot új aszfaltra, ami az összes útszakasz 19 százaléka.
Mire számíthatnak ezúttal az autósok?
Legalább ugyanennyi, sőt, még több új aszfaltréteget szeretnénk felvinni. Idén 3,9 millió négyzetmétert tervezünk, ami a teljes főpálya újabb 20 százalékát jelenti. Azt elmondtuk már, hogy a teljes szintrehozással maximum három év alatt akarunk végezni, tehát 2025-ig. De ebben az évben a nagyját szeretnénk megvalósítani, mert jövőre már építeni akarunk. Megjegyzem, ez nem teljes naptári évet jelent, hiszen nagyban függünk az időjárástól. Tavaly például áprilistól decemberig tudtunk dolgozni.
Mikor indulnak a felújítási munkálatok?
Már be tudom jelenteni, hogy a március 15-i hosszú hétvége után. Az M1-en nagyrészt végeztünk már, de egy kis rész még maradt. A legnagyobb felújítások az M3-at és az M7-et érintik majd, de lesz az M30-on, M35-ön, M70-en, M15-ön, lényegében mindenhol. A felújítások részletes napi bontását nyilvánosságra fogjuk hozni időben, tehát minden utazó tudhatja majd, mire számítson.
Mennyibe kerül a teljes szintrehozás?
Több száz milliárd forintba. Ez nem csak kopórétegre megy el, hiszen tavaly 106 darab hidat, felüljárót is felújítottunk, az idén pedig további 110-re kerül sor. Emellett a pihenőhelyeket is ráncba szedjük.
Mi tud mondani az új autópályák építéséről?
- Az M200 (korábbi M81) építését már látjuk, amely Komáromtól Sárbogárdig tart. Ennek építése 2027 és 2030 között indul.
- Szintén a fejlesztéseink része az M8-as, Sárbogárdtól Kecskemétig tartó szakasza amely, ha elkészül, döntően befolyásolhatja az M0 terheltségét.
- Ugyanebben az időszakban elkészül az M4-es még hiányzó, Kisújszállás és Berettyóújfalu közötti része.
- Illetve az M3-as is eléri az országhatárt, a pályán épül egy új Tisza-híd is.
Szöveg és fotó forrása: vg.hu