Újra lecsapott a rendőrségi drón, röpködtek a büntetések!
Nagyszabású ellenőrzési akciót tartott Kaposváron a rendőrség, több mint 50 szabálysértővel szemben kellett fellépniük. Néhány felvételt meg is osztottak elrettentő példa gyanánt.
Hatalmas erőkkel vonult fel a rendőrség Kaposváron február 9-én egy nagyszabású akció keretein belül, amelyben három civil gépkocsi, hét járőrautó, és két drón vett részt. Az elsőbbségi szabályok és az egyéb kihágások figyelése mellett finn módszerrel szondáztattak is, amelynek eredménye több mint örvendetes: az 550 ellenőrzött gépjárművezető közül egyetlen egynél sem mutatott a szonda pozitív értéket. Sajnos a többi szabály betartása nem sikerült ilyen jól, hiszen 54 járművezetővel szemben szabálysértés miatt intézkednie kellett a rendőröknek. A rendőrségi drón mindeközben az égből figyelte a forgalmat, és jó pár emlékezetes felvételt megörökített, amit a rendőrség meg is osztott.
Bács-Kiskun vármegyében Kecskeméten végeztek sebességmérést a rendőrök, a Szent László körúton pedig egy kirívóan magas túllépést is rögzítettek. Egy elektromos Mercedes a megengedett 50 km/óra helyett 107-tel közlekedett, így vélhetően 169 ezer forintos bírságra számíthat.
Szöveg és fotó forrása: http://autonavigator.hu