Plafonig értek a dobozok a kamionban
Első ránézésre egyszerű mosószerszállítmánynak tűnt az ukrán kamion, ám a NAV pénzügyőrei gyanús részletekre figyeltek fel az M15-ös autópálya rajkai határátkelőjénél. A raktérben végül több mint négyezer flakon feltételezett hamis mosógélt találtak.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a hajnali órákban állították meg az Ukrajnából érkező kamiont Rajkánál. A sofőr által átadott okmányok szerint a jármű 22 600 kilogramm mosógélt szállított Olaszországba.
Az ellenőrzés során azonban a pénzügyőröknek feltűnt, hogy a raktérben plafonig érő, szorosan fóliázott, jelöletlen kartondobozok sorakoznak. A szúrópróbaszerűen felnyitott csomagokból különböző kiszerelésű, Persil és Ariel márkajelzésű mosógél-koncentrátumok kerültek elő.
A csomagolás, a jelölések és a szállítás körülményei alapján felmerült a gyanú, hogy a termékek hamisítványok. A védjegyjogosultak képviselői is megvizsgálták a rakományt, és megerősítették a NAV gyanúját.
A pénzügyőrök összesen 4221 flakon feltételezetten hamis mosógélt foglaltak le. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult büntetőeljárás. Az előzetes becslések szerint a hamis termékek több mint 25 millió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.
A NAV felhívta a figyelmet arra is, hogy a hamis termékek nemcsak a gyártóknak okoznak jelentős anyagi veszteséget, hanem a vásárlók számára is kockázatot jelenthetnek. A bizonytalan eredetű mosószerek olyan összetevőket tartalmazhatnak, amelyek nem felelnek meg a biztonsági előírásoknak, emellett hatékonyságuk is elmaradhat az eredeti termékektől.
A hatóságok továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a hamis áruk kiszűrésére a magyarországi határátkelőknél és autópályákon.
Szerző: Jeszenszki Gabriella
Fotó: NAV
Forrás: NAV









