Holttest az M3-ason

Nem baleset áldozata lett az a férfi, akinek holtestére csütörtök kora este az M3-as autópályán bukkantak. Az M3-ason talált holttest esetét a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.

Sajtóinformációk szerint egy feljáróról ugorhatott a mélybe az a férfi, akinek holttestére csütörtök kora este bukkantak az M3-as autópálya Mogyoród térségében, írja a Mandiner.

A tragikus esetről elsőként számolt be a heol.hu. Olvasójuk elmondta, tegnap a fővárosból tartott Egerbe az autópályán, amikor látta, hogy vészvillogó nélkül áll egy autó a lehajtónál. Mikor odaért, akkor látta, hogy a csoportosulás egy az aszfalton mozdulatlanul, nyitott szemmel a hátán fekvő, véres arcú férfit vesz körül.

– A teste egy pléddel volt betakarva. A jelenlévők éppen azt kérdezték egymástól, ki tud újraéleszteni – mondta a furcsa esetről. Egyébként a körülményekből ő arra következetett, hogy valamiért kiszállhatott az autójából és elgázolhatták a férfit. A mentők és a rendőrök a következőt tájékoztatást adták portálunknak az esetről:

– A helyszínen a mentők egy férfi halálának tényét állapították meg – közölte a portállal csütörtökön Sebő Katalin az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője.

– A holttest balesettel nem hozható összefüggésbe. Az esetet a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja – tudatta portálunkkal D. Tóth Norbert r. százados, Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.