260 kamionost büntettek meg egy hét alatt

Néhány nap alatt rengeteg hivatásos gépjárművezető kapott csekket. Déli határainknál ellenőrizték a kamionosokat, durva, milyen eredmény született.

Az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium közúti ellenőrei szeptember 15-21. között tartottak ellenőrzéseket a déli határszakaszokon, Rábafüzestől Gyuláig terjedően. Összesen 12 határátkelőn voltak jelen a hatóság emberei és kifejezetten a nemzetközi áruszállításban részt vevő tehergépjárműveket célozták meg. A forgalmasabb határátkelőkön folyamatos, míg a kisebb forgalmúaknál eseti jelleggel hajtották végre az ellenőrzéseket.

A közlekedési tárca munkatársai összesen 91 db 12 órás, 32 éjszakai és 59 nappali műszakban dolgozva, közel 260 tehergépjárművet érintően, összesen 284 jogsértést állapítottak meg. A kiszabott bírság összege megközelíti a 150 millió forintot, amelynek 91 százaléka azonnal, míg a maradék 9 százaléka 5 napon belül befizettetésre került” – olvasható az ÉKM közleményében. 

A tárca szerint a hiányosságok és jogsértések túlnyomó része a tachográfhoz kapcsolódott. 94 olyan eset volt, amelyben a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó szabályok, valamint az eszközök manipulációja volt tetten érhető. 90 esetben viszont műszaki problémára derült fény. Ezek között voltak a fékekkel, valamint a gumiabroncsokkal kapcsolatos meghibásodások. A lenti, az ÉKM által adott képeken jól látható, hogy előfordult, hogy futófelület nélküli gumiabronccsal volt forgalomban a tehergépjármű.

Jelentős mértékű jogsértés kapcsolódott a regisztrációs és bejelentési kötelezettségek elmulasztásához, megsértéséhez, valamint túlsúly, túlméret megállapításához. Az ellenőrzés szerint a legtöbb hiányosságot a román rendszámú járműveknél (30%) tapasztalták az ellenőrzők, míg a második helyen a török (18%), a harmadik helyen pedig a szerb (11%) honosságú tehergépjárművek állnak. A hiányosságok 9-9 százalékát pedig a bolgár és lengyel rendszámú kamionok tették ki.