Segítségnyújtás nélkül hajtott el – keresik!
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési bűncselekmény elkövetőjének azonosítása érdekében.

A Győri Rendőrkapitányság 08010/4043/2025. bűnügyi számon folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt ismeretlen gépjárművezető ellen.
Nyúlon, a Béke utcán haladt, vélhetően szürkésbarna színű Suzuki gyártmányú személygépkocsival ismeretlen sofőr 2025. szeptember 28-án 15 óra 30 perc körül. Amikor a 82-es számú főútvonal kereszteződéséhez ért, az ott kialakított kerékpáros átvezető előtt elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, és a tőle balról érkező kerékpáros elé hajtott. A biciklis, hogy az ütközést elkerülje, a kormányt jobbra húzta, amelynek következtében a vízelvezető árokba sodródott, ahol felborult.
A balesetben a 63 éves kerékpáros súlyosan megsérült, őt a mentők kórházba vitték.
Az ismeretlen gépjárművezető a helyszínről bejelentés és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A rendőrség kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es telefonszámon. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.