Megépül Magyarország legbonyolultabb és legdrágább autópályája
Magyarország legdrágább autópályája kulcsfontosságú, ugyanis egy komplett régiót köt rá az M1-re, ezzel pedig a nemzetközi közlekedési folyosóra. A kivitelezés páratlan bonyolultságú lesz, tíz alagutat is meg kell építeni.
Az M100-as az M1-es autópályát kötné össze egészen pontosan 32,3 kilométer hosszon Komárom-Esztergom vármegye egyik legjelentősebb városával, ami minden idők talán legkomplexebb ilyen útépítésének ígérkezik. Nemcsak azért, mert Magyarországon ritkán szükséges műszaki megoldásokra lesz szükség, hanem azért is, mert a közel tucatnyi alagút mellett több völgyhíd megépítésére is szükség lesz a kivitelezés során.
Még 2026-ban hozzá akarnak kezdeni a gigantikus autópálya-építésnek.
Ez a jelző nem túlzás: jelen állás szerint 500 milliárd forintba kerülhet, amit az is indokol, hogy tíz alagutat kell létrehozni 35 kilométer hosszon. Az aprólékos, pontos tervezés abszolút indokolt, tekintve, hogy ez az ország egyik legértékesebb területe.
Az alábbi térképen (ezt még 2024 végén publikálta a miniszter) mindez pontosan megfigyelhető. Ime, az M100-as térképe:

Hogy aktuálisan mi van benne az M100-as műszaki tartalmában, az egyelőre nem ismert. Korábban – akkor két szakaszra bontották az építkezést – azt lehetett erről tudni, hogy az első szakaszon egyebek mellett
- 4 külön szintű csomópont (M1–M100, mányi, szomori, únyi külön szintű csomópontok),
- 26 híd,
- Örspusztán egy pár tengelysúlymérő állomással kombinált egyszerű pihenőhely is létrejön.
A második szakaszon pedig - 2 külön szintű csomópont (leányvári, kesztölci),
- 26 híd,
- 3 alagútpár (ez mostanra biztosan 10 – a szerk.)
- 317,25 méter zajárnyékoló fal és 361 méter zajárnyékoló domb épül.
Szöveg és fotó forrása: