Halálos baleset az M1-esen: túl fáradtan vezetett az apa, ami a kislánya életébe került
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 24 éves román férfival szemben, aki túl fáradtan vezetett, és emiatt balesetet okozott. Végül négy éves kislánya olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Az apának halálos baleset miatt kell most felelnie.
A vádirati tényállás szerint 24 éves román férfi 2024 májusában családjával utazott Romániából Franciaországba Magyarországon keresztül. A járműben hátul ülő élettársa, négy és két éves kislánya biztonsági övvel nem volt rögzítve – közölte közleményében a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
A férfi reggel Győr térségében haladt az autópályán a belső sávban, mikor már annyira fáradt volt, hogy fáradtsága miatt a jármű egy időre irányítás nélkül maradt, és 110 km/h körüli sebességgel lehaladt az úttestről és a bal oldali szalagkorlátnak ütközött. A terhelt erre az ütközésre eltúlzott jobbra kormányzással és fékezéssel reagált, amitől a gépkocsi sodródni kezdett, a jobb oldali árokba csapódott, többször megpördült.
Az ütközések során a vádlott 4 éves kislánya a járműből kiesett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A terhelt és másik, két éves gyermeke könnyű sérüléseket, míg élettársa és apósa súlyos sérüléseket szenvedett.
A vádlott megszegte a KRESZ azon rendelkezését, mely szerint járművet csak az vezethet, aki biztonságos vezetésre képes állapotban van.
Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségével vádolta meg. Vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.