Elaludt vezetés közben
Január 29-én, szerdán reggel összeütközött két gépkocsi Leányváron, a 10-es számú főút 33-as kilométerszelvénynél.
Marosán Angelika rendőr főhadnagy, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy 7 óra 11 perckor érkezett a bejelentés, miszerint egy 1993-as születésű tokodaltárói férfi Pilisjászfalu felől Dorog irányába gépjárművel közlekedett, vezetés közben elaludt, áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy Mazda márkájú személyautóval. Elsődleges információk szerint az eset során az okozó súlyos, míg a vétlen sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egyik járműbe beszorult egy utas, akit az esztergomi és a nyergesújfalui hivatásos tűzoltók a mentők beavatkozása után emeltek ki. A baleset miatt az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Szöveg és fotó forrása: http://dorogimedence.hu