Ennyit kell fizetnünk 2025-ben egy közlekedési szabálysértésért

Mennyi a parkolási bírság 2025-ben?

A parkolási bírság talán a második leggyakoribb büntetési tétel a közlekedési szabálysértések között. Fontos tudni, hogy a parkolás általános rendjét a KRESZ szabályozza. Ennek értelmében parkolni azt úttest menetirány szerinti jobb szélén, párhuzamosan, egy sorban, illetve a kijelölt parkolókban annak meghatározott módja szerint szabad. Minden további esetben pedig a kihelyezett táblák szerint kell eljárni. A tilosban parkolásért 31 200 forintot kell fizetni. Ide tartozik a „megállni tilos”, a „várakozni tilos” tábla hatálya alatti parkolás, de az is, hogy ha tovább állunk egy helyen, ahol egy kiegészítő tábla ezt egyértelműen szabályozza. 

A mozgáskorlátozott parkolóhelyre való beállás 156 ezer forint, ha pedig valaki indokolatlanul megáll az autópálya leállósávjában az 65 ezer forintos büntetést kap. Aki a kijelölt gyalogátkelőhelyen áll meg, vagy attól nem megfelelő távolságra, 78 ezer forintot kell, hogy kipengessen.

Figyeljünk a műszaki vizsga lejárati dátumára!

Akinek a műszakija 3-6 hónapon belül járt le, az 62 400 forintot fizet, 6 és 12 hónap között a bírság 78 ezer forint, egy év után pedig 93 600 forint.

A kiszabható közlekedési bírság ittas vezetés esetén is elég magas

Az ittas vezetők rengeteg közlekedési balesetet okoznak, így az alkoholfogyasztás utáni autóvezetést joggal büntetik komoly összegekkel. 

  • 24 000–46 800 forint, ha a vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású vízi járművet, úszó munkagépet, illetve nem gépi meghajtású vízi járművet vezetőnél a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol mértéke 0,30 gramm/liter véralkohol-koncentrációt vagy a kilégzett levegőben a 0,15 milligramm/litert nem haladja meg
  • 31 000–62 400 forint, ha a vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású vízi járművet, úszó munkagépet, illetve nem gépi meghajtású vízi járművet vezetőnél a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol mértéke 0,30 gramm/liter véralkohol-, illetve 0,15 milligramm/liter levegőalkohol-koncentrációnál magasabb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van, amennyiben az nem minősül bűncselekménynek
  • 39 600–78 000 forint, ha nem gépi meghajtású vízi járművet vezetőnél a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol mértéke a 0,5 gramm/liter véralkohol-koncentrációt vagy a kilégzett levegőben a 0,25 milligramm/litert meghaladja, feltéve, ha az nem minősül bűncselekménynek, illetve ha vasúti vagy légi jármű, gépi meghajtású vízi jármű, úszó munkagép, illetve közúton vagy a közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású jármű vezetésének olyan személynek történő átengedése, akinek a szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van.

A természetvédelmi területek fokozott védelem alá kerültek!

Természetvédelmi övezetbe engedély nélküli behajtás esetén 195-390 ezer forint a büntetési tétel.