Dashcam rögzítette a sorompótörést

Olvasónktól kaptunk egy fedélzeti kamerás felvételt egy Szombathely határában történt sorompótörésről. A felvétel több okból is tanulságos.

Kaczmarski Ádám az autójának kormánya mögül messziről látta, amint  egy szemből érkező, külföldi rendszámú  kamion áthajt a fénysorompó piros jelzésén és letöri a leereszkedő félsorompót. Az autóvezető próbált dudálással jelezni a kamionsofőrnek, aki intett és tovább hajtott.

A felvételen látni, hogy a teherszállító vezetője próbál balra kormányozni, hogy ne törje le a sorompót, de sikertelenül. Normál esetben meg kellett volna állnia, majd értesíteni a hatóságokat.

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel kapcsolatban a törvényszék hoz ítéletet a büntetésről.  Az nem kérdés, hogy a rendszám alapján megtalálják-e az üzembentartót, akinek valószínűleg pontos nyilvántartása van arról, hogy az adott időpontban ki vezette a járművet. Jellemzően 300 ezer forint pénzbüntetés és eltiltás vár a sofőrre. 

Olvasónk tárcsázta a 112-es segélyhívó számot a GYSEV vasúti átjárókba kihelyezett veszélyhelyzeti számát és bejelentette az esetet, amit sokan nem tettek volna meg. Biztosan lesznek olyanok, akik elítélik ezért a tettéért (tapasztaljuk a hozzászólásoknál), de nekik felhívnánk a figyelmüket arra a nem elhanyagolható tényre, hogy amikor a félsorompó leereszkedik, akkor már hosszú másodpercek óta pirosat mutat a fénysorompó, azaz a sofőr nagyon elbambult. Egy kamion és vonat találkozása pedig ritkán végződik pozitívan. Ha személyi sérülés nem is történik, akkor is órákig lezárt főutat, késő vonatokat eredményez egy-egy baleset, azaz több száz embernek okozhat kellemetlenséget és valószínűleg a mozdony is kiesik egy időre.

A videóban látotthoz hasonló sorompótöréseket egyre kisebb eséllyel lehet megúszni büntetlenül. Nem csak egyes fénysorompókban van törésre aktivizálódó kamera, de a VÉDA és matricaellenőrző kapuk, valamint az egyre több autóban megtalálható fedélzeti kamerák miatt is kicsi az esély arra, hogy a sunyítás eredményre vezet.

Szívesen leírnánk azt, hogy a helyszínt elhagyó sofőrök sokkal jobban megütik a bokájukat, de saját tapasztalatunk alapján sajnos azt mondhatjuk, hogy a sumákoló járművezetők kb. ugyanazt az ítéletet kapják, mint azok, akik becsületesen bejelentik az általuk okozott kárt.  Magyarul: aki ügyeskedik, annak van esélye megúszni a büntetést és lebukás esetén is csak azt kapja, amit egyébként is kapott volna. Ez szerintünk nagyon nem helyes ebben a formában.

A könnyű sorompókarokat jó ideje gyengített csavarokkal szerelik, így jellemzően nem okoznak sérülést a figyelmetlen sofőrök járművekben, szemben a korábban használt masszív sorompórudakkal, amelyek súlyos sérülést, vagy akár halált is okozhattak.

Ha valaki a járművével a síneken ragad – pl. mert úgy hajtott rá a sínekre, hogy a kihajtás nem volt biztosított, torlódás, dugó miatt – és leereszkedik a sorompókar, akkor tolasson vissza, hagy hajtson előre, ha felszabadul az út és törje le a sorompókart. 300 ezer forintos bírságot kifizetni még mindig szerencsésebb, mint az érkező mozdony ütközője elé kerülni.

Szöveg és fotó forrása: http://112press.hu

https://www.facebook.com/share/p/rrEGzKDd55TgMtQS