Új le- és felhajtót épít az M6-os autópályára a Délút
Az M6-os autópálya 190-ik kilométerköve után mintegy 500 méterrel, egy már meglevő műtárgyhoz kapcsolódva épít üzemi fordulót az Építési és Közlekedés Minisztérium megbízásából a Délút Építő és Bányászati Kft. – derül ki a Babarc község Facebook-oldalán közzétett adatokból és a Közbeszerzési Értesítő információiból.
A Csongrád-Csanád megyei központú Délút mintegy nettó 250 millió forintos projektet kivitelez, melyet a Magyar Közút Nzrt. a Bóly-Ivándárda szakasz üzemeltetésében fog hasznosítani. A munkálatok a tervek szerint novemberben érnek végett.
Ezek során a pályához a bal oldalon felhajtó, a jobb oldalon lehajtó épül (mintegy 245 méter, illetve 254 méter hosszan). A kivitelezés során több mint 2400 m3 szemcsés anyagot mozgatnak meg, a pályaszerkezet építéséhez pedig 514 m3 aszfaltot építenek be.
A beruházáshoz tartozik 45 m hosszú földút korrekció építése és a vadvédő kerítésen 2 db üzemi kapu megvalósítása, valamint meglévő üzemi hírközlési kábel védelembe helyezése is.
Az önkormányzati tájékoztatásban kiemelik: az építési és szállítási folyamatok közvetlenül nem érintenek települést, belterületi utcákat nem vesznek igénybe a kivitelezés során.