Hamarosan új autópálya-szakasz épülhet Magyarországon

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi út második szakaszának építése, miután az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent a tender eredményhirdetése. A 17,6 kilométeres szakasz a Duna Aszfalt beruházásában 141,9 milliárd forintból valósul meg, összeköttetést teremtve a román határ és az M3-as autópálya között.


Kihirdették az M49-es gyorsforgalmi út második ütemére kiírt közbeszerzés eredményét az uniós közbeszerzési értesítőben, vette észre a Magyar Építők. Az Ököritófülpös és Csenger közötti szakasz, valamint a kapcsolódó Kocsord üzemmérnökség tervezési és kivitelezési feladatait a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. valósíthatja meg.

Elkezdődhet az M49-es gyorsforgalmi második szakaszának építése, miután kihirdették a tender nyertesét / Forrás: Magyar Építők

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházása az M3-as autópályát a román határnál fekvő Csengerrel köti össze: 

az M49-es a határ túloldalán fekvő Szatmárnémetihez – valamint a partiumi régióhoz – teremt gyorsforgalmi kapcsolatot.

A projekt első elemeként az M3-as és Ököritófülpös között a Duna Aszfalt Építő Zrt. 28,15 kilométer hosszú szakaszt kivitelez, többek közt egy Kraszna-hidat is felépítve. A román oldalon a magyar M49-es folytatásaként az Óvári-Szatmárnémeti szakasz épül ki 11 kilométeren, ehhez idén januárban hirdették ki a közbeszerzést.

Épül híd a Szamoson és határátkelő is

Az M49-es gyorsforgalmi második szakaszán 17,6 kilométernyi négysávos út jön létre. 

A TED szerint az értesítésben odaítélt összes szerződés értéke 141,9 milliárd forint. 

A hirdetményből az is kiderül, hogy 3 darab különszintű és 4 darab körforgalmi alcsomópont létesül.

A projekt tartalmazza ugyanakkor egy kétoldali tengelysúlymérőhely, valamit a magyar–román határon létrejövő közúti határátkelőhely kivitelezését is. Mindezeken túl megépül a Kocsord üzemmérnökség is, amelynek többek között egy irodaépület, egy műhely és egy sótároló is részét képezi majd. A beruházásban 11 műtárgy is megépül, melyek felszerkezeti hossza 27 és 74 méter között váltakozik.

Közel 50 kilométer hosszú lesz az M49-es

Az M49-es autót összesen 45 kilométer hosszan teremt új közlekedési kapcsolatot Nyíregyháza és a román határ, illetve Szatmárnémeti között, itt 2023 elején indultak el a munkálatok, ugyancsak a Duna Aszfalt jóvoltából. A beruházás két részletben zajlik, a nagyobb 28,15 kilométeres Ököritófülpösig tartó szakaszon jelenleg is zajlik a munka, ennek befejezését az építési és közlekedési minisztérium 2026 őszére ígéri. A tárca év elején még azt írta kérdésünkre, hogy második ütem (Ököritófülpös–országhatár) esetében, amelynek most hirdették ki a nyertesét, a vállalkozási szerződés legkorábban 2024 nyarán léptethető hatályba, miután a kormány biztosítja a megvalósításhoz szükséges forrást.