Sávváltásból baleset

Újabb hétköznapi, szerencsés kimenetelű balesetet mutatunk nektek.

M2-es, délutáni időszak, kicsit nagyobb forgalom. A belső sávból nagyobb tempóval érkezett egy autó, a sofőrje pedig két, a külső sávban haladó jármű közé próbálta meg “beszúrni” magát. Ennek az lett a vége, hogy nekiment a piros autónak, amit tolt és a szalagkorlát felé lökött el.

Szerencsére nagyobb személyi sérülés nem történt, mások nem voltak érintettek a balesetben, nem lett ráfutás sem a mögöttük érkezőknél.

A furgon vezetője elismerte a helyszínen a felelősségét.

Azért mutatjuk meg az ilyen eseteket, hogy valós szituációkon keresztül mutassuk be, mennyire fontos, hogy óvatosan, figyelmesen, a szabályoknak megfelelően vezessünk. Egy egyszerű sávváltásnál is mindig meg kell bizonyosodni arról, hogy azt biztonságosan meg tudjuk-e tenni, nem veszélyeztetve a többi közlekedőt.