Összeveszett a kamionos a prostival a 8-as főúton, csapágygolyót lőttek a sofőrre

A csapágygolyó betörte a kamion bal első ablakát és a sértett kezét is eltalálta, aminek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.

Szombathelyi Járási Ügyészség tájékoztatása szerint önbíráskodás bűntette, közlekedés biztonsága elleni bűntett, rongálás vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt emeltek vádat, mert a vádirat szerint a sértett 2022 februárjában a 8. számú főúton közlekedett kamionnal, majd megállt egy földes magánúton és szexuális szolgáltatásban egyezett meg az ott lévő nővel.

A sértett azonban a szolgáltatás kapcsán vitatkozni kezdett a nővel, és mivel nem jutottak dűlőre, visszakérte tőle az előre kifizetett összeget. Miután a nő nem akarta a pénzt visszaadni, a sértett a gépjármű utasteréből kivette a nő táskáját, hogy visszavegye az általa korábban odaadott pénzt.

Ekkor a nő segítséget kért a közelben tartózkodó vádlottól, aki odalépett a kamionhoz és a már mozgásban lévő jármű ablakára a nála lévő csúzliból egy csapágygolyót lőtt ki azért, hogy a sértettet megállítsa és visszaadja a nőnek a táskáját. A csapágygolyó betörte a kamion bal első ablakát és a sértett kezét is eltalálta, aminek következtében nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett, míg a gépjárműben több mint 150 ezer forint rongálási kár keletkezett. A sértett a táskát végül kidobta a kamionból.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.

Szöveg forrása: http://ugyeszseg.hu

Kiemelt képünk illusztráció!