Segítségnyújtás elmulasztása

Egy gyanúsan, izgatottan viselkedő nő tűnt fel a szentendrei helyszínelőnek. A megérzés végül a közlekedési baleset segítségnyújtás nélkül elmenekülő, feltételezett okozójához vezetett.

Pomázon, a Budakalászi úton történt közlekedési balesethez riasztottak rendőröket 2023. január 20-án kora délután: két autó ütközött, ketten megsérültek, a vélt okozó elszaladt a helyszínről – érkezett a segélyhívás.

Egy zöld és egy piros autó haladt a Budakalászi úton ellenkező irányban, amikor a zöld áttért a szemközti sávba és a pirosnak csapódott. Az ütközés következtében a zöld kocsi az árokban kötött ki, vezetője kikászálódott az ülésből és vissza se nézve, egyszerűen futásnak eredt. A vétlen autó sofőrje könnyű, utasa súlyos alsóvégtagi-, és fejsérülést szenvedett, a mentők kórházba vitték.

A helyszíni szemlét végző Janzsó István zászlós nemcsak a baleset körülményeit rögzítette, nemcsak a roncsokra, sérültekre figyelt, hanem a környéken bámészkodókra is, akik között feltűnt számára egy feltűnően izgatottan, idegesen viselkedő nő. Beszédbe elegyedtek, a zászlós kérdéseire a nő elmondta, az árokban heverő, zöld autót a volt veje szokta használni. Az új információt leellenőrizték, a férfit azonosították és indultak elszámoltatására. A település körzeti megbízottja tudta, hol kell keresni, ha otthonában nem találnák. Meg is lelték egyik ismerősénél. Az elszíneződött alkoholszonda után kettős mintavétel, majd kihallgatása következett.

Vallomásában a 32 éves férfi azt elismerte, hogy minden segítség nélkül sorsára hagyta a sérülteket és ijedtében elszaladt a helyszínről. A balesetért szerinte azonban nem ő, hanem utasa felel, aki menet közben ráfogott a kormányra és balra húzta. Arra nem emlékezett, hogy vezetés előtt ivott-e.

A férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a levett minták szakértői vizsgálata tisztázza, hogy a baleset időpontjában volt-e a szervezetében alkohol.

A további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytatja le.

Szöveg és fotó forrása: Police.hu