Elaludt vezetés közben
Úgy látszik, a Tesla Autopilot rendszere nem ismeri fel a rendőri jelzéseket, vagy ha igen, akkor nem feltétlenül akar engedelmeskedni nekik. A nem mindennapi eset a bajor A70 autópályán történt, amikor egy 45 éves férfi nem a legmegfelelőbb módját és helyét választotta a szunyókálásnak: mozgó személygépkocsija vezetőülését. Bamberg közelében az autópályán járőröző rendőrök figyeltek fel arra, hogy szolgálati gépkocsijukat állandó követési távolságot tartva, hosszabb ideje követi egy Tesla. Közúti ellenőrzés alá akarták vonni a jármű vezetőjét, de megdöbbenve látták, hogy a férfi csukott szemmel, az ülésen hátradőlve alszik, és kezei sincsenek a kormányon. Egyértelmű volt a rendőrök számára, hogy a Tesla automata üzemmódban van, és a sofőrtől teljesen függetlenül rója a kilométereket (folyamatos 110 km/h sebességgel haladva). A sofőr sem a megállításra vonatkozó rendőri jelzésekre, sem pedig a rendszeres hangjelzésekre nem reagált. Nagyjából 15 perc elteltével a sofőr felébredt (egyébként déli 12 óra körül volt), meglepődve észlelte a kialakult helyzetet, majd követte a rendőrök utasításait. A leállítás után a férfin kábítószeres befolyásoltságra utaló tünetek voltak kimutathatók, ezért a vezetői engedély helyszíni elvétele, valamint a közúti közlekedés veszélyeztetése miatt kezdeményezett eljárás mellett a vizsgálatot ilyen irányban is folytatják. És még egy érdekesség: a sofőr az elalvása előtt egy eszközt (kormánysúlyt) rögzített a Tesla kormányára, amellyel megtévesztette a jármű biztonsági rendszerét, ugyanis az Autopilot úgy észlelte, mintha a sofőr keze a kormányon lenne. Németországban egyébként 2017 óta jogszabály szabályozza a robotpilótával történő járművezetést. Eszerint az automatizált rendszerek „bizonyos feltételek mellett átvehetik a vezetési feladatot”, ugyanakkor egy biztonságos járművezetésre képes sofőr minden esetben szükséges – olvasható a szövetségi közlekedési minisztérium honlapján.
Szöveg és fotó forrása: kreszvaltozas.hu