117 jogsit vontak be
Forgalmi torlódás esetén számos országban kötelező a mentősáv kialakítása (a hazai terminológia ezt biztonsági folyosónak nevezi). Így van ez Németországban is. A mentősávok kialakítása nagyon fontos, hiszen azt teszik lehetővé, hogy a sürgősségi járművek a lehető leggyorsabban elérjék a baleset helyszínét és mielőbb megkezdjék a mentési munkálatokat. A mentősávra vonatkozó szabályokat sajnos nem mindenki tartja meg, emiatt lépett közbe a stuttgarti rendőrség. Az elmúlt pénteken fedélzeti kamerákkal dokumentálták a B10 és a B27 szövetségi főútvonalakon kialakult torlódási helyzeteket, és két óra alatt nem kevesebb, mint 117 járművezető ellen indítottak eljárást a mentősáv kialakításának elmulasztása miatt. Mindegyik sofőr 200 eurós pénzbírságra, egy hónapos járművezetéstől eltiltásra, valamint két büntetőpontra számíthat. Voltak, akik azzal védekeztek, hogy az előttük haladó autós sem húzódott le az út szélére – ami nyilván nem lehet elfogadható magyarázat. Kiderült ugyanakkor az is, hogy sokan nem ismerik pontosan a szabályozást: mentősávot nem csak a gyorsforgalmi utakon kell torlódás esetén kialakítani, hanem azokon a lakott területen kívüli főutakon is, melyek haladási irányonként legalább két forgalmi sávval rendelkeznek. És nem csak akkor, ha a forgalom teljesen áll, hanem akkor is, ha lépésben halad. Egyesek eltúlzottnak minősítik a rendőri intézkedést, míg mások kifejezetten védelmükbe vették a rendőrség fellépését, hiszen a mentősáv kialakítása akár életmentő is lehet, a szankciók mértékét pedig nem az egyenruhások határozzák meg, hanem azt a hatályos jogszabályok rögzítik. (Elemzések alapján a mentősávok kialakítása akár 40%-kal is megnövelheti a súlyos balesetben megsérült személyek túlélési esélyeit azáltal, hogy lehetőség nyílik a sürgősségi ellátás és a szükséges orvosi segítségnyújtás mielőbbi megkezdésére.)
Szöveg és fotó forrása: baleset-megelozes.eu