Új módszer a vezetés közben telefonálók kiszűrésére
A vezetés közben telefonjukat használóknak üzen adat a német rendőrség. Rheinland-Pfalz tartományban június elsején kezdték meg annak a telefonhasználatot felderítő kamerarendszernek az alkalmazását, mely automatikusan felismeri és rögzíti a telefonokkal kapcsolatos jogsértéseket. A tesztelés két helyszínen történik és összesen hat hónapig tart, azt követően döntenek majd a készülékek további sorsáról, más tartományokban – illetve szövetségi szinten – történő alkalmazásáról. Technikai jellegű problémák vélhetően nem kell számítani, hiszen a rendszer már bizonyított. A Monocam nevű kamerarendszert a holland rendőrség és az Utrechti Egyetem közösen fejlesztette ki. Hollandiában 2019 óta működnek ezek a berendezések, jelenleg összesen 19 db („éles” alkalmazásuk egy év tesztüzemmódot követően 2020. novemberében kezdődött meg). A rendszer működése viszonylag egyszerű. Amint az út felett, enyhén ferde szögben elhelyezett kamera a sofőr kezében mobiltelefont észlel, a képrögzítés azonnal megkezdődik, és a felvételeket a rendszer a gépjármű rendszámával együtt automatikusan küldi tovább. A kiértékelő személyzet röviden kontrollálja a felvételeket, azok bizonyító erejének meglétét, melyet követően indulhat az eljárás. Földünkön egyébként Ausztráliában, Új-Dél-Wales államban alkalmaztak elsőként ilyen mobiltelefon-használatot felismerő kamerarendszert. Ott 2019. januárja óta 45 ilyen rendszert alkalmaznak a harmadik legveszélyesebbnek tartott „közúti gyilkos”, azaz a kézben tartott mobiltelefon használat visszaszorítására.
Szöveg és fotó forrása: Kreszvaltozas.hu