80 km/h helyett 300-zal?!
Mindenki hallott már különböző közúti gyorshajtásrekordokról – néhány döbbenetes, szélsőséges esetről már mi is beszámoltunk – de az biztos, hogy a „200 plusszos” esetek, mint például a következő is, a kétes dicsőséggel járó „top listások” közé tartoznak. A múlt héten Németországban déli részén egy olasz férfi vezette nagyteljesítményű gépkocsiját az A8-as autópályán 220 km/h sebességgel – egy 120 km/h-s sebességkorlátozással érintett pályaszakaszon. Már ekkor felfigyeltek az autópályás rendőrök az őrült tempóban száguldó Audira, és a nyomába eredtek. Ekkor az olasz férfi azt tette, ami ilyenkor a legkevésbé ajánlott: a gázpedálra lépett, és csaknem 300 km/h sebességre gyorsított fel. Ezt a sebességet tartotta akkor is, amikor ráhajtott az A93 autópályára, ahol viszont a megengedett sebesség 80 km/h-ra korlátozódott – ezt jelzőtáblákkal és útburkolati jelekkel egyaránt jelezték. Az őrült tempónak egy útépítés vetett véget, ahol az autók feltorlódtak és csak lépésben lehetett tovább haladni. Ekkor több rendőrautó is utolérte, majd az egyik meg is előzte az Audist. Az egyenruhások igyekeztek a gépkocsit kivezetni a forgalomból – eleinte sikertelenül, mert az olasz sofőr úgy tett, mint aki nem veszi észre a rendőröket – végül azonban a leállítás sikerrel járt. És mire számíthat ilyenkor a sofőr? A vezetői engedélyét már a helyszínen elvették, emellett a vadiúj, RS Dynamik csomaggal ellátott kerámiafékes Audi RS3 sportkocsiját is lefoglalták. (Lehet, hogy az eljárás végén a mintegy 70 ezer eurós vételárnak is búcsút inthet?) Végezetül eljárást is indítottak ellene, méghozzá nem is gyorshajtás szabálysértés, hanem tiltott közúti verseny bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt, mert hát a csaknem háromszoros sebességtúllépés már ebbe a körbe tartozik.
Szöveg és fotó forrása: Kreszvaltozas.hu