Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár a Brave Warrior 2022 elnevezésű gyakorlaton történő részvétel miatt átcsoportosításokat hajt végre szeptember 24-én, ezért az említett időszakban katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani.

A menetoszlopok 40-80 km/h óra sebességgel az alábbi útvonalakon közlekednek:
Tata – M1 – M0 – M7 – 8.sz főút – 8229 – 82 – Hajmáskér „0” pont

A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól. Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják. Kérjük a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.
A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva arra törekszik, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Szöveg és fotó forrása: tataidandar.hu