Kővel dobálta a kamiont, mert idegesítette a zaj
Egy 35 éves férfi Vértesacsűn kővel dobált meg egy teherautót, mert idegesítette a zaj. Ha a kő nem a jármű felépítményét érte volna, akár tragikus baleset is történhetett volna.
A Bicskei Rendőrkapitányságra 2022. szeptember 7-én egy nemzetközi élelmiszer-üzletlánctól érkezett feljelentés, amely szerint napokkal korábban egyik járműszerelvényüket haladása közben Vértesacsán ismeretlen személy kővel megdobta.
A rendőrség közleménye szerint a célzás a jármű felépítményét érte, abban kár nem keletkezett, azonban amennyiben a kő a szélvédőt vagy a sofőrt eltalálja, súlyos baleset is bekövetkezhetett volna.
A feljelentő mellékelte a jármű fedélzeti kamerája által rögzített releváns adatokat is.
A felvétel alapján a rendőrök megállapították, hogy a cselekmény Vértesacsa Polgármesteri Hivatal előtti útszakaszon történt, ezért beszerezték a helyszínen található térfigyelő kamera felvételeit is.
A mozgóképek elemzése és az ügyben folytatott adatgyűjtések 2022. szeptember 12-én hoztak eredményt, a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban hozható 35 éves vértesacsai lakost a bicskei rendőrök azonosították, felkutatták és előállították.
A férfi kihallgatása során beismerő vallomást tett, elmondta, hogy idegesítette a járműszerelvény által okozott zaj, ezért egy földről felemelt zúzott kődarabot a kamion irányába hajított.