Biztonsági folyosó – életet menthet
A KRESZ előírásaiban is szerepel, hogy gyorsforgalmi utakon a szükséges esetekben a járművezetőknek biztonsági folyosót kell kialakítaniuk, hogy egy balesetnél a segítség akadálytalanul és gyorsan előrébb juthasson a torlódásban. Hogy ez mennyire működik itthon? A Magyar Közút kameráinak felvételei alapján elég felemásan.
Ha baleset történik egy-egy autópályán, akkor a segítségnek, vagyis a mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek és a közutas szakembereknek is minél gyorsabban a sérültekhez kell jutniuk. Erre két módjuk lenne: vagy a leállósávon próbálnak meg a feltorlódott kocsisoroknál előre jutni vagy, ha a járművezetők biztonsági folyosót alakítanak ki a haladó sávokban.
A biztonsági folyosó kialakítása rendkívül egyszerű (lenne): a belső sávban autózóknak balra, a külső sávokban haladóknak a lehetséges mértékben jobbra kell húzódni, úgy, hogy a leállósávot nem használják. Érdemes már akkor elkezdeni a lehúzódásokat, ha jelentősen elkezd a forgalom tempója csökkeni, hogy ne álló helyzetben kelljen korrigálni, mert akkor már sokkal nehezebben és lassabban lehet félrehúzódni.
Nemzetközi kutatások alapján a biztonsági folyosó akár 40! százalékkal is megnövelheti a súlyos balesetben megsérült személyek túlélési esélyeit azáltal, hogy lehetőség nyílik a sürgősségi ellátás és a szükséges orvosi segítségnyújtás mielőbbi megkezdésére. És az sem elhanyagolható, mennyire fontos, hogy a mentők, tűzoltók és rendőrök mellett a közutas gépeket is előre engedjék a sofőrök, hiszen a mérnökségi szakemberek azok, akik a balesetekhez kapcsolódó helyreállítási, takarítási és terelési munkákat végzik. Minél később jutnak el a baleseti helyszínhez, annál később tudják megnyitni a pályát vagy feloldani a korlátozásokat.
Ti hogy látjátok, mennyire alkalmazzák itthon az autósok a biztonsági folyosó kialakítását?