Az M1-es autópályán fogták el a rendőrök az embercsempészt
Egy román férfi 28 illegális migránst akart Ausztriába juttatni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Határrendészeti Osztály Mélységi Ellenőrző Alosztály munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Debreceni Osztály jelzése alapján – 2022. július 27-én 3 óra 40 perckor egy román honosságú gépkocsit állítottak meg az M1-es autópálya 135. kilométerszelvényében, Börcs külterületén. A járművet egy 34 éves román férfi vezette, rajta kívül az autó utasterében 28 – magukat indiai, afgán és pakisztáni állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A járőrök az embercsempészt elfogták, és az illegális migránsokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A migránsokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szerb férfival szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Szöveg és fotó forrása: Police.hu