Büntetőfékezés miatt ütközött

Az alábbi felvételt, amely Veszprémvarsányban került rögzítésre a szombati napon, olvasónk osztotta meg velünk /a dátum nincs beállítva a menetrögzítő kamerán/.

Az előzmények: a felvételt készítő jármű pár kilométerrel korábban megelőzte a kisteherautót, amit valószínűleg rossz néven vett a vezetője, mivel ezt dudálással, ill. reflektor villogásával adta tudtára.

A videón látható szakaszon a megengedett legnagyobb sebesség 50 km/h.
A megelőzött autó ezt tartotta is egy darabig, majd előzésbe kezdett.
A történet folytatása pedig már a videón látható.
Az ütközést követően rendőri intézkedésre került sor, melynek következtében a megelőzött autós ötezer forintos bírságot kapott, és Őt hozták ki vétkesnek a rendőrség munkatársai.

A rendőrség tényállása szerint: „az előzést végző járművet segítened kell, hogy a manővert biztonságosan befejezze, vagyis köteles vagy segíteni a besorolását.”

Olvasónk még megjegyezte, hogy a rendőrség által elmondottak sehol nem szerepelnek írásos formában, csak szóban hangzottak el, hivatkozási alap nélkül, amit rendkívül igazságtalannak tart.