Embercsempész okozott balesetet

A karambol során a tíz illegális migráns férfi mindegyike megsérült.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei 2022. július 12-én 1 óra 30 perc körül a 86-os főúton Mosonudvar területén akartak ellenőrizni egy német rendszámú gépkocsit. A jármű vezetője a rendőri jelzést követően nem állt meg, nagy sebességgel megindult Mosonmagyaróvár irányába.

Tizenöt perccel később, állampolgári bejelentés érkezett arról, hogy a német gépkocsi Mosonmagyaróvár, Kápolna téri piac területén – feltehetően gyorshajtás miatt – lesodródott az úttestről és a piac betonpultjainak ütközött. A baleset során az autó utasterében a 10 fő – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi mindegyike megsérült, őket a mentők kórházba szállították.  Az autó utasai közül egy fő – feltehetően a sofőr – a helyszínről elment, felkutatása folyamatban van.

A közlekedési baleset körülményeit a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.

A külföldieket az orvosi ellátás, és a meghallgatásuk után – a hatályos magyar jogszabályok értelmében – visszakísérésik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. Ismeretlen tettes ellen a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

Szöveg és fotó forrása: Police.hu