Sebességmérő kamera buktatta le az éppen kokszot felszívó sofőrt

Ausztráliában, Új-Dél-Wales szövetségi államban a hatóság szakemberei éppen a sebességmérő készülékek által készített képi anyagokat dolgozták fel, amikor egy korábban soha nem látott felvételre figyeltek fel. A képet kinagyították, többen is elemezni kezdték, majd mindannyian megdöbbentek azon, amit láttak. A gyorshajtás miatt lefotózott személygépkocsiban ugyanis nem a sofőr, hanem a „jobb egyben”, az anyósülésben ülő utas fogja a kormányt. Eközben az előre hajoló és közúti forgalom iránt meglehetősen csekély érdeklődést mutató sofőr az egyik kezében a mobilját tartva olyan mozdulatot tett, mint aki a telefonjáról egy rövid cső segítségével éppen kábítószer csíkokat (valószínűleg kokaint, vagy amphetamint) szippant fel. A sofőrt, egy 21 éves sydney-i fiatalembert, valamint utasát (kalapot viselő barátnőjét) rövid időn belül azonosították. A M4-es autópályán Wentworthville közelében készített kép alapján a sofőr ellen természetesen nem csak gyorshajtás miatt indult eljárás, hanem számos más szabályszegés és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt is: veszélyes és figyelmetlen járművezetés, mobiltelefon illegális használata, valamint kábítószer fogyasztás, és drog hatása alatti járművezetés. Utóbbiakra a rendőrségnek csak közvetett bizonyítékok álltak rendelkezésre, hiszen a sofőr tagadásban volt, de azok is elegendők voltak arra, hogy a bíróság vádat emeljen. Bill Darner, Új-Dél-Wales rendőrségének az ügyben eljáró felügyelője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy hosszú szakmai pályafutása során soha nem tapasztalt ennyire döbbenetes és pimasz dolgot. A büntetőeljárás befejezéséről információval nem rendelkezünk, ugyanakkor ismertté vált, hogy az ügyben az utas felelősségét is megvizsgálták, mivel az eseménykor ő fogta a kormányt (milyen alapon?), továbbá magatartásával asszisztált ahhoz, hogy a jármű vezetője több súlyos szabályszegést, valamint közlekedési bűncselekményt elkövessen. Szerinted is felelősségre vonható az utas a történtekért?

Szöveg és fotó forrása: Kreszvaltozas.hu