Megszavazták, az EU betiltja a benzines és dízelautókat

Az Európai Parlament megszavazta, hogy 2035-től csak elektromos autót lehet venni az Európai Unióban.

Az EU által kidolgozott, klímavédelmi Fit for 55 akcióterv javaslatai között szerepelt, hogy 2035-től az EU-ban csak olyan új autót lehessen vásárolni, amely elektromos hajtású, tehát teljesen kivezetnék az autóiparból a belső égésű motorokat. A szerda esti szavazás vitákba torkollt, mert egyes képviselők hibásnak tartják a döntést: szerintük a jövőben jóval környezetbarátabb, szintetikus üzemanyaggal is lehetne belső égésű motorokat hajtani – írta a vezess.hu.

Az elektromos átállás pártolói szerint viszont ez az érvelés több okból sem helytálló. Először is, véleményük szerint az autógyártók több mint felkészültek az átállásra, és a belső égésű modellek hosszabb távú engedélyezése csak összezavarná a szektort. A legtöbb autógyártó is elfogadta a 2035-ös határidőt, sőt közülük többen még ennél is merészebb, például 2030-as és 2028-as határidőket tűztek ki a hagyományos hajtású autóik kivezetésére a gyártásból. A javaslatot támogató parlamenti képviselők szerint ráadásul a 2035-ös átállási dátum garantálhatja azt is, hogy az EU megőrzi vezető szerepét az egyre növekvő elektromosautó-piacon.

Szöveg és fotó forrása: https://www.vezess.hu/hirek/2022/06/09/megszavaztak-az-eu-betiltja-a-benzines-es-dizelautokat/

2 thoughts on “Megszavazták, az EU betiltja a benzines és dízelautókat

  1. Engem az érdekelne, hogy ugyan mégis a gyár ami majd előállítja ezt a rengeteg elektromos autót, az nem környezet szennyező? Az elektromos autóhoz nem gyár fogja előállítani az áramot? Vagy esetleg majd ha több ezer autót zúznak le és raknak egy adott helyre, az nem fogja károsítani a környezetet? Vagy azok majd szublimálnak, mert az unió így döntött?
    Szánalmas az egész.

  2. Nagyon szívesem venném, ha a meglévő diesel autómat (Skoda Oktávia Ambient pdtdi) kicserélnék elektromos autóra díjmentesen. Egyből hatalmas környezetvédő lennék. a felszabaduló fosszilis energiát felhasználhatnák Áram elő állítására, amivel tölthetnénk az elektromos autók akkumulátorait.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.